Látogatottság növelés 1
Hatékony linképítés 2
Linkcsere program 3

Egyedi szórólapok, különleges nyomdatechnikákkal

Cégünk, vállalkozásunk számára a szórólap még ma is, az internet korában is szükséges, hiszen éppen a digitális média világának elterjedéséből adódóan válik egyre nagyobb értékké a kézzelfogható, fizika valóságában is megjelenő reklámanyag.

 

Azonban a szórólap ma már nem lehet egyszerű, tucat, hiszen akkor nem ad lehetőséget arra, hogy kitűnjünk a tömegből. Természetesen egy jó reklámértékkel bíró hordozónak a szöveges üzenet a legfőbb alapja, ezzel tudjuk felkelteni a néző illetve olvasó figyelmét, s ehhez a grafika, a vizuális látvány szervesen kapcsolódik: mondhatni egyik sem tudna önmagában létezni a másik nélkül.

 

nyomdai megoldások

 

Amikor viszont már minden aduászunkat kilőttük, mind a szöveg, mind pedig a tipográfiai ötletek és a vizuális elrendezés terén, akkor jön az, hogy na, most kellene valami különleges, valami extra, amivel még jobban ki tudjuk emelni a szórólapunkat, vagy a szép céges katalógust, prospektust. Ilyenek lehetnek például az újszerű, különleges nyomdatechnológiai eljárások, mint pl. az UV lakkozás, vagy a dombornyomás.