Látogatottság növelés 1
Hatékony linképítés 2
Linkcsere program 3

Szélessávú vállalati internet az ACE Telecomtól

Noha a kornak megfelelően folyamatosan fejlődik országszerte az internet szolgáltatás, Budapest és vonzáskörzete még mindig előnyben van. A szélessávú vállalati internet előfizetések egyik fajtáját, a MetroLinket is Budapesten és a környező településeken, illetve a bázisállomások harminc kilométeres körzetében lehet igénybe venni. Olyan minőségi és technikai jellemzőkkel rendelkezik, amely a célcsoport, a nagy átviteli igényű vállalatok számára kimondottan kedvező, ráadásul a szolgáltatás vállalt paraméterei minden körülmény között érvényesek.

Vállalati internet előfizetés paraméterek

A belföldi sávszélesség-garancia száz százalék, a nemzetközi is 75, a válaszidő Európán kívül maximum három perc, de belföldi irányban ugyanez öt szekundum. Fontos szempont, hogy a hibajavítás megkezdésének ideje a bejelentéstől számítva négy óra, a kijavítás ideje pedig a megkezdéstől után maximum nyolc óra.

Bérelt vonal

Ennél a vállalati internet előfizetésnél bérelt vonalat használnak. Ez azt jelenti, hogy alapvetően üzleti célra alakítanak ki pont-pont alap szolgáltatást, amelynek lényege, hogy kiemelt üzembiztonságot garantál.

Szimetrikus internet

Jó hír az internet előfizető vállalkozás számára, hogy szimmetrikus sávszélesség jellemzi, azaz a le- és feltöltési sebesség mindig megegyezik. Ezzel a vállalati internet előfizetési formával ráadásul biztonságos adatkapcsolat és kiemelkedően magas rendelkezésre állás jár együtt.